Voros kiralyno
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELOTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekrol, akik az égben laktak, és szelíd szerettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendu, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tunik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyulöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére o is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki gyozedelmesen?
1123309758

6.9 In Stock
Voros kiralyno

Voros kiralyno

by Victoria Aveyard
Voros kiralyno

Voros kiralyno

by Victoria Aveyard

eBook

$6.90 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELOTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekrol, akik az égben laktak, és szelíd szerettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendu, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tunik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyulöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére o is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki gyozedelmesen?

Product Details

BN ID: 2940157959005
Publisher: GABO Kiadó
Publication date: 12/04/2015
Series: Vörös királyno trilógia , #1
Sold by: Barnes & Noble
Format: eBook
Pages: 424
File size: 779 KB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews