Az ötödik évszak (The Fifth Season)
Három ??szörnyu dolog történik egyetlen nap leforgása alatt. A szürke kisvárosi életet élo Essun arra tér haza, hogy férje brutális módon végzett a kisfiukkal, majd elmenekült és eroszakkal magával vitte a lányukat. Eközben a hatalmas Sanza ? az egész világot befolyásoló birodalom, aminek találmányai évezredek óta a civilizáció alapjait képezik ? összedol, mert teljes lakossága egy orült bosszújának áldozatául esik. S végül, a Rezdületlenként ismert kontinens szívében egy óriási, vöröslo repedés keletkezik, és az általa kiokádott hamu elsötétíti az eget. Egyesek szerint évekre. Mások szerint évszázadokra.
Ebben a haldokló és halálos világban Essun mindent meg fog tenni, hogy megmentse a lányát, és bosszút álljon a férjén. Az utolsó tartalékaiból tengodo, napfény, ivóvíz és muvelheto termoföld nélkül maradt Rezdületlenben pedig kitörni készül a háború. Egy végso, nagy leszámolás a nemzetek közt, amit nem a hatalomért vagy a földért vívnak majd, hanem a túléléshez szükséges alapveto forrásokért. Essunt viszont nem érdekli, hogy az ismert világ összeomlik körülötte: o maga fogja puszta kézzel elpusztítani, ha ezt kell tennie a lánya megmentéséért.
N. K. Jemisin az utóbbi években hívta fel magára a figyelmet az epikus fantasy olvasók körében különleges világaival és szereploivel. Kegyelmet nem ismero történetmesélésével pedig a mufaj rettenhetetlen férfi szerzoit is nem egyszer megszégyenítette. Az ötödik évszak címu regénye az eddigi legjobb muve: gyilkosság, árulás és feltépett sebek egy olyan lélegzetelállítóan idegen, de mégis ismeros világban, ahol fegyverként lehet használni a föld erejét, és ahol a halál mindenkit utolér.
1125375143

8.85
In Stock
5
1
Az ötödik évszak (The Fifth Season)
368Az ötödik évszak (The Fifth Season)
368eBook(Hungarian-language Edition)
$8.85
Related collections and offers
8.85
In Stock
Product Details
BN ID: | 2940157101299 |
---|---|
Publisher: | Agave |
Publication date: | 09/27/2016 |
Series: | Broken Earth Series , #1 |
Sold by: | Barnes & Noble |
Format: | eBook |
Pages: | 368 |
File size: | 2 MB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog