Lengyel László: A Kétszöget Hankiss találta ki. – Nem hagy nyugodni ez a te Settembrini magatartásod. Hogyan lehet hinni és bízni az értelem hatalmában a 21. században? Hogyan lehet valaki egyszerre szabad és otthonos egy ilyen világban? Ez engem akaratlanul is Naphta ördögi kérdéseihez vezet: szabadok ebben az idegen világban csak az irracionalitás elfogadásával lehetünk. Tíz évvel később már úgy gondolta, hogy mindegyikünk színeit angyal és ördög együtt keverte ki, egyszerre van bennünk az apollóiból és a dionüsziosziból, Settembriniből és Naphtából, a jóságos Dr. Jekyllből és a gonosz Mr. Hyde-ból.

A Kétszögben megjelent két párhuzamos és egymástól elfutó élettel mintegy azt is akarta mondani: lehetett és lehet így is élni, a világgal szembesülni 1928 és 2002 között magyar értelmiségiként.

Párhuzamos életrajzot szeretett volna csinálni, ha nem is Plutarkhosz vagy Shakespeare szintjén, de abban a modorban. Ebben a könyvben szembesült először a nyilvánosság előtt mélységesen mély történeti beágyazottságával: a család, a magyar polgárság messze ágazó örökségével. És ezzel a több százados örökséggel szembesített engem is.