A beszélő köntös
Az 1889-ben írt A beszélő köntös jellegzetesen mikszáthi történelmi idill. A három részre szakadt ország korát idézi vissza; a helyszín Kecskemét, a &quo;különleges státusú” város nehezen megőrzött szabadsága miatt szenved hol ettől, hol attól a féltől. Bár Mikszáth több helyütt is hivatkozik a történet hitelességére, témája mégsem a történelmi konfliktusokra épül, &quo;mert a mese benne a fő, a történelmi események csak mint színek bukkannak föl mögötte”. A történet hőse a kecskeméti főbíró, Lestyák Mihály – akinek már megválasztása is tündéri módon megy végbe – a népmesék ifjú hőseinek furfangjával próbálja megmenteni Kecskemétet a portyázó hadak dúlásától. A csodakaftán fölfoghatatlan törökszelidítő hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik, Lestyákot, mint szabadítót ünneplik. Az idill még Mikszáth tündérvilágában sem tarthat sokáig: a kaftánt kicserélik, Lestyák szépséges szerelmét lefejezni viszik a város elárulása miatt, maga Lestyák is eltűnik. A boldog vég mégsem marad el: ha nem is kecskeméti főbíróként, de boldog lesz Lestyák és mátkája. A romantikus történet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt kedves, kellemes, színvonalasan szórakoztató olvasmánya.
1120558413

1.99
In Stock
5
1
A beszélő köntös
A beszélő köntös
1.99
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9786155416880 |
---|---|
Publisher: | Content 2 Connect |
Publication date: | 10/14/2014 |
Series: | Advances in Motivation Science Series |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
File size: | 531 KB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog