Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből
Ez a kötet mintegy folytatása az 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című korábbi munkának. Az itt közreadott történetek jó része sokak számára valóban meghökkentő lehet, hiszen a szerző új kutatási eredmények felhasználásával bővíti történelmi ismereteinket, miközben a legnemesebb értelemben szórakoztatva tanít.A tüzes trón meséje és más Dózsa-mítoszok erős érveket szolgáltat ahhoz, hogy belássuk: a parasztháborút kirobbantó Dózsa a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurája volt, így ellentétben az iskolában tanultakkal, Dózsa nem sorolható nemzeti hőseink közé.A Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban c. fejezet egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a Károlyiról felrajzolt korábbi, rá nézve meglehetősen hízelgő történelmi képet letöröljük a történelemoktatás és az ismeretterjesztés táblájáról.A kötetből választ kaphatunk az alábbiakra is:Ki volt az a fiatal túsz, aki túljárt Szulejmán szultán eszén?Vajon tényleg ártatlanul bűnhődött Báthori Anna?Mi volt Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban?Olvashatunk továbbá a szigeti hős, gróf Zrínyi Miklós második házasságáról, megtudhatjuk ki hívta ki párbajra Rettegett Iván cárt, sőt, végre tiszta vizet önthetünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy valójában lejárt-e a sörrel koccintás ,,tilalmának 150 éve?
1118947306

13.99
In Stock
5
1

Product Details
ISBN-13: | 9789632933009 |
---|---|
Publisher: | Athenaeum Kiadó |
Publication date: | 01/17/2014 |
Series: | Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
File size: | 1 MB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog