Maffia határok nélkül

Gustáv Murín  könyvében a vad és zabolátlan kilencvenes évekbe kalauzolja el az olvasót, abba az időbe, amikor a volt szocialista államoknak azzal kellett szembesülniük, hogy a demokratizálódás bizony törvényszerűen magával hozza a komolyabb szervezett bűnözői csoportok megjelenését is. Az államapparátus fenekén tojáshéj, a bűnözők zsebében pedig a fegyver és a pénz.

Kicsoda valójában Jozef Roháč, a profi, akihez a legvéresebb merényletek kötődnek Szlovákiában és Magyarországon egyaránt?

Mi köze van a magyar börtönbüntetését töltő Eva Rezešovának a kassai gengszterekhez?

Hogyan tűnt el 114 vagonnyi olaj Pozsony és Budapest között?

Mi köti össze Magyarországot az újkori történelem legvéresebb maffialeszámolásával?

Ki szervezte meg a szlovák köztársasági elnök fiának elrablását?

Ki ne emlékezne a vadkeletre? Ezek a csoportok nem ismertek határokat, így a szlovák és a magyar alvilág számos ponton és ügyben kapcsolódhatott egymáshoz. Ezekből a történetekből kiderül, hogyan. Történetek, amelyek egyszer véget érnek. A bűn azonban marad, itt jár köztünk továbbra is.

1123896980

7.05 In Stock
Maffia határok nélkül

Maffia határok nélkül

by Michael J Ward
Maffia határok nélkül

Maffia határok nélkül

by Michael J Ward

eBook

$7.05 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Gustáv Murín  könyvében a vad és zabolátlan kilencvenes évekbe kalauzolja el az olvasót, abba az időbe, amikor a volt szocialista államoknak azzal kellett szembesülniük, hogy a demokratizálódás bizony törvényszerűen magával hozza a komolyabb szervezett bűnözői csoportok megjelenését is. Az államapparátus fenekén tojáshéj, a bűnözők zsebében pedig a fegyver és a pénz.

Kicsoda valójában Jozef Roháč, a profi, akihez a legvéresebb merényletek kötődnek Szlovákiában és Magyarországon egyaránt?

Mi köze van a magyar börtönbüntetését töltő Eva Rezešovának a kassai gengszterekhez?

Hogyan tűnt el 114 vagonnyi olaj Pozsony és Budapest között?

Mi köti össze Magyarországot az újkori történelem legvéresebb maffialeszámolásával?

Ki szervezte meg a szlovák köztársasági elnök fiának elrablását?

Ki ne emlékezne a vadkeletre? Ezek a csoportok nem ismertek határokat, így a szlovák és a magyar alvilág számos ponton és ügyben kapcsolódhatott egymáshoz. Ezekből a történetekből kiderül, hogyan. Történetek, amelyek egyszer véget érnek. A bűn azonban marad, itt jár köztünk továbbra is.

Product Details

ISBN-13: 9786155631238
Publisher: Twister Media Kft.
Publication date: 05/31/2016
Series: Maffia határok nélkül
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
File size: 2 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews